ÁTADTÁK A KISVÁRDA DÉLI TEHERMENTESÍTŐ UTAT

A befejezési határidő előtt több mint három hónappal átadták a Kisvárda déli tehermentesítő utat. Az ünnepségen beszédet mondott Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója

A fejlesztéssel Kisvárda egyik legjelentősebb közútfejlesztési beruházása valósult meg. Innentől kezdve a teherforgalom elkerüli a város legnagyobb részét, azáltal, hogy közvetlen kapcsolat jött létre a 4-es számú főút, az Ajaki út, az Anarcsi út, valamint közvetve a Papi út között is. A beruházás befejezésével mérséklődnek a környezeti ártalmak, a zaj- és környezetszennyezés, emellett nő a térség közlekedésének színvonala és biztonsága.

A Kisvárda déli tehermentesítő út megvalósítása projekt keretében egy 3,3 km hosszú 2×1 forgalmi sávos külterületi összekötő út épült meg. Ebből 2,5 km új nyomvonalon vezetett út, 800 méteren, az Ipari úton pedig a már meglévő nyomvonalú út szélesítése és burkolaterősítése történt meg.

A beruházás keretében 4 új körforgalmú csomópont épült az új tehermentesítő út és a 4-es számú főút találkozásánál, a Kisvárda Ajaki út csomópontban, az Anarcsi út csomópontjában, valamint a MasterGood Kft. telephelyénél. A Csicsás csatorna áthidalására egy 24 méter hosszúságú híd létesült. A kerékpáros forgalom megkönnyítésére 500 méter hosszon átépült a meglévő kerékpárút, egy meglévő vasúti átjárót is áthelyeztek.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: A Kisvárda déli összekötő út kiemelkedő fejlesztés, mert lehetővé teszi, hogy a város területének legnagyobb részéről kitiltsuk a teherforgalmat. Az alapos előkészítésnek és a jól szervezett munkának köszönhetően az új út az építésre szánt 11 hónap helyett alig több mint 7 hónap alatt elkészült.

Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója azt mondta: A NIF Zrt. a jövőben további beruházásokat tervez Kisvárdán. Ilyenek a Kisvárda északkeleti elkerülő út megépítése, egy új körforgalom kialakítása a Kisvárda Hármas út – Papi – Jéki és Litki utak találkozásánál, valamint egy járműosztályozós csomópont létrehozása a Mátyás király úton.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg. A kivitelezést a STRABAG Építőipari Zrt. és STRABAG Általános Építő Kft. végezte nettó 3,3 milliárd forint értékben.

 

2017. december