NAGY TÖMEGŰ FÖLDMUNKÁK ÉS ÉRTÉKES RÉGÉSZETI LELETEK AZ M44 ELSŐ ÜTEMÉBEN

Az M44 I. ütemének teljes szakaszán befejeződött a bozót- és cserjeírtás, valamint a lőszermentesítés. Jelenleg a nagytömegű földmunkák zajlanak, amelyek várhatóan a következő év elejéig eltartanak majd. A beruházás jelenlegi állapotáról Dankó Béla, Békés megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője és Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője tartott sajtótájékoztatót.

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekt különböző kivitelezők által, 3 szakaszban épül meg.

  1. szakasz: Tiszakürt-Kunszentmárton
  2. szakasz: Kunszentmárton-Csabacsűd
  3.  szakasz: Csabacsűd-Kondoros

Az első szakaszon a teljes 20 kilométeren humuszolás, 3- 4 kilométeren pedig töltésépítés történik jelenleg. Július első hetében megkezdődött a 450 méteres Körös- híd cölöpalapozása, valamint a műtárgyak próbacölöpeinek terhelése. A második szakaszon már több mint 15 ezer köbméter építési anyagot felhasználtak a töltésalapozási, töltésépítési munkákhoz. A harmadik szakaszon is a nagytömegű földmunkák jellemzőek. Itt 80- 100 teherautó mozgat meg naponta 8000 köbméter földet.

Az első ütem teljes hosszában folyamatosan zajlanak a régészeti feltárások. A 2. szakaszon Békésszentandrás és Szarvas közelében, 4. századra keltezett, több mint 30 sírból álló szarmata kori temető került elő. A női sírokban jelentős mennyiségben ezüst ékszereket találtak. A leletek közül kiemelkedik egy női sír, ahol a váz fején négy barbár veretű ezüstérme volt, amelyek valószínűleg szalaggal vagy pánttal voltak odaerősítve. A régészek ezen kívül két háborús körülmények között elhunyt ember csontvázára is rábukkantak.

Dankó Béla, Békés megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta:

A gyorsforgalmi útra 145 milliárd forintot szán a kormány, a tervek szerint ezt a 62 kilométeres szakaszt 2019. harmadik negyedévében adják át. Hozzátette: az új útszakasznak köszönhetően várhatóan fellendül a térség gazdasági szempontból is.

 Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője hangsúlyozta:

A nagy tömegű földmunkák, a töltésalapozás, töltésépítés a jövő év elejéig eltartanak majd. A régészeti munkáltok a tervezett ütemezés szerint zajlanak, a munkafolyamatokban emiatt nem várható fennakadás. A beruházás harmadik szakaszában augusztusban elkezdik az M44-et keresztező közutak építését, októberben pedig a próbaszakszokon elindul a cementstabilizációs útlap építése is.

Szarka József, a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum régésze a sajtótájékoztató után elmondta: A Szarvas és Békésszentandrás határában található helyszín igen jelentős számukra. Ritka, hogy ezüstben ilyen gazdag sírokat találnak.

 

2017. július