MEGÚJUL A 42154 J. ÚT NAGYGYANTÉ ÉS GESZT KÖZÖTTI SZAKASZA

Megkezdtük a 42154 j. út Nagygyanté és Geszt közötti szakaszának felújítását.

A 13,2 kilométer hosszú úton már dolgoznak a kivitelezést végző Hódút Kft. szakemberei.

A területen lezajlott a cserje-, és bozótirtás, valamint befejeződött a fakivágás is. Folyamatban van a humuszleszedés és a közműkiváltás, valamint szakaszosan zajlik a burkolat marása.

A régészek befejezték a próbafeltárást, amelynek nyomán két helyszínen végeznek majd megelőző régészeti feltárást.

A 3,229 milliárd forintnyi hazai forrásból megvalósuló beruházás során, a burkolat kiszélesítése és megerősítése mellett, 11 útmenti parkolót és 1 új buszöblöt építünk, illetve elvégezzük a meglévők felújítását.

A fejlesztés a tervek szerint 2016. novemberre valósul meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában.