2018 tavaszára befejeződik a Csorna elkerülő építése
Ünnepélyes keretek között letették a települést elkerülő út második ütemének alapkövét 2016. május 19-én, Csornán. A rendezvényen Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: 2010 után már eddig is több mint 33 kilométeren épült ki autóúti kapcsolat Győr és Csorna között.
Csorna város elkerülő útja két ütemben épül meg. A 12,5 km hosszú 2×2 sávos első ütem 2015 szeptemberében nyílt meg a közlekedők előtt. A szakasz megépítésével megvalósult a város észak-déli irányú elkerülése. Csorna központjában korábban naponta több mint 19 ezer jármű haladt át, a forgalom negyedét a tehergépkocsik tették ki.
A második ütem megépítése Csorna kelet-nyugati irányú elkerülését fogja biztosítani, így a város teljes mértékben tehermentesül az átmenő forgalom alól. Az elkerülő út 4,45 km hosszú 2×2 sávos II. üteme az M85 gyorsforgalmi út Csorna déli szétválási csomópontjától indul, majd külön szinten keresztezi a 86. sz. főutat és a Szombathely – Hegyeshalom vasútvonalat. A Jobaháza és Farád településeket összekötő országos közúton különszintű csomópontot alakítanak ki. A szakasz az új nyomvonalon kiépülő, 1,6 km hosszú 2×1 sávos 8603. j. úton keresztül köt vissza a 85. sz. főútra. A beruházás során 1,2 km kerékpárút is épül Farád és Jobaháza között.
A kivitelező megkezdte az előkészületi munkálatokat, a humuszolást, a lőszermentesítést és a töltésalapozást. A megelőző feltárásokat a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársai fokozott ütemben végzik. A régészek Farád határában egy közel 3000 éves temető maradványaira bukkantak, ahonnan eddig 140 urnát emeltek ki, korabeli ékszereket, kerámiaedényeket és fegyvereket is találtak.
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: A fejlesztések ütemvesztés nélkül folytatódnak a térségben: 2016 őszére megépül az M86 Hegyfalu-Csorna szakasza. A beruházással a kormányzat stratégiai céljainak megfelelően végre Szombathely is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba. A 69 milliárd forintos keretösszegből megvalósuló Komplex útfelújítási programban a 85-ös főút négy, leromlott műszaki állapotú szakaszának helyreállítása is megtörténik idén.
Gyopáros Alpár, a térség országgyűlési képviselője hozzátette: „Az útépítés legnagyobb jelentősége abban van, hogy az egész Rábaköz benne Csorna, Kapuvár és térsége bekapcsolódik a hazai autópálya hálózat vérkeringésébe. Nem pusztán egy elkerülő út alapkövét helyeztük el itt ma Csornán, hanem a leendő teljes Csorna-Sopron szakasz első határkövét is.”
Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója a Győr-Moson-Sopron megyében folyó további munkálatokat is ismertette: „A Csorna elkerülő út kivitelezése központi költségvetési forrásból, nettó 13,8 milliárd forint értékben valósul meg. A Győr keleti elkerülő út második ütemének építését múlt hónapban megkezdtük, a 3,8 km hosszú szakasz kivitelezése 2016 végére befejeződik. A befejező harmadik ütem előkészítése jelenleg folyamatban van, a beruházás idén várhatóan itt is elindulhat.”
A Csorna elkerülő út második ütemének kivitelezése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A fejlesztést az ST-M85-II Konzorcium (STR Építő Kft., TRSZ Kft.) végzi.