ÚJ, KORSZERŰ ÚTON KÖZLEKEDHETNEK A 88. SZ. FŐÚT EGY SZAKASZÁN

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg 6,3 km hosszan a 88. sz. főút korszerűsítése. A szalagvágással egybekötött ünnepélyes átadáson részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Ágh Péter országgyűlési képviselő és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója.

A fejlesztés a 88. sz. főút Sárvár elkerülő szakaszának végétől a 86. sz. főút Vát elkerülő szakasz új különszintű csomópontjáig tartott. A 11,5 tonnás burkolaterősítés mellett
felújítottuk a sárvári és a váti Köris-patak feletti kerethidakat, a 88. sz. főút és a 8458 j. bekötő út szintbeli csomópontját, valamint 2,2 km hosszan a főúttal párhuzamosan kétirányú kerékpárutat építettünk ki Sárvártól a 8458 j. bögöti bekötő útig.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: „Kis út az országnak, de nagy Sárvárnak, hiszen ez kapcsolja be az M86-os elkészültével az Európát behálózó legnagyobb utak vérkeringésébe a várost, ez pedig kulcskérdés egy olyan településnek, amelynek az ipar és a turizmus a két tartóoszlopa. A beruházás hozzájárul Sárvár versenyképességének megőrzéséhez és annak még nagyobb fokozatra kapcsolásához.  E fejlesztés is része az egésznek, mely által kijelenthetjük: a közlekedésfejlesztés évtizedét éljük Vas megyében. Erre szolgál példaként a Szombathely-Győr közötti útépítés, a Porpác-Hegyeshalom vasútvillamosítás és a közösségi közlekedés fejlesztéseként megvalósuló busz és vasútállomás rehabilitációk.”

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója hozzáfűzte: „A 88.sz. főúton naponta közel 5.500 jármű közlekedik, melynek 20%-a kis- és nagy tehergépkocsi. Az elmúlt másfél évtizedben az úton jelentős beavatkozás nem történt. A szakaszon több mint 50.000 m2-en 1389 m3 aszfaltot martak fel, 11.159 m3 földmű, 3610 m3 aszfalt kötőréteg és 2169 m3 aszfalt kopóréteg épült, valamint 50600 m2 felületen történt humuszterítés és füvesítés. A beruházás megvalósulásával Sárvár és az M86 közötti közúti közlekedés javult, a korábban leromlott és balesetveszélyes burkolat helyett, egy forgalombiztonságilag is jobb színvonalú úton közlekedhetnek a térségben az autósok. A kivitelezést a Közgép Zrt. végezte, nettó 1.417.745.937 milliárd forint értékben. ”

A fejlesztés 85% európai uniós és 15% magyar állami forrás felhasználásával valósult meg.