ISMÉT MUNKÁBAN A 2000 TONNÁS ÓRIÁSGÉP A DÉL-BALATONON

A tervezett ütemben zajlik és a nyári menetrendváltásig befejeződhet a dél-balatoni vasútvonal felújításának első üteme. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában Lepsény és Szántód-Kőröshegy között, 32 kilométeren, korszerű, szakaszonként kétvágányú vasúti pályává építik át a lassújelekkel teletűzdelt vonalat. A kivitelezés részleteiről Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője számolt be 2015. március 24-én, Siófokon.  

A kivitelezés 2014 szeptemberében kezdődött meg, a most visszatérő nagygép elsőként Siófok és Szántód-Kőröshegy között építette át az alépítményt, majd a felépítmény cserélő gép végezte el a zaj- és rezgéscsökkentő aljpapucsokkal előszerelt keresztaljak, sínek cseréjét. Ezzel párhuzamosan hagyományos, földmunkás technológiával kialakították a második vágányú szakaszok alépítményét, jelenleg a felépítmény fektetése zajlik. Az érintett helyszíneken folyamatban van az átlátszó elemekkel kombinált zajárnyékoló falak telepítése is.

 

Siófokon, a Vitorlás utcánál közúti aluljárót alakítanak ki, így csökken a nyári torlódás az üdülőövezet és a városközpont között. Zamárdiban új nyomvonalra helyezik át a főteret kettészelő, Szántódi révhez vezető utat, az új közúti-vasúti csomópont ideiglenes forgalomba helyezése a napokban történt meg.   

 

A folyamatban lévő fejlesztésnek és a Kelenföld-Székesfehérvár közötti, korábbi rekonstrukciónak köszönhetően Budapest és Siófok (Zamárdi) között a jelenlegi 105-114 percről már idén 80-89 percre csökken az utazási idő.  

 

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A dél-balatoni vasúti korszerűsítés folytatódik, a vonal a következő években egészen Balatonszentgyörgyig megújul. Az újabb 53 kilométeren tervezett rekonstrukció lezárása után, a Székesfehérvár vasútállomás fejlesztésével akár már 2016 végére 70 percre csökkenhet a menetidő a főváros és Siófok között. A beruházások megvalósulásával a teljes Balaton-parti szakasz XXI. századi, korszerű, utasbarát vasúti vonallá válik, amely az autópályás közlekedéssel szemben is versenyképes szolgáltatást kínál.”

 

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: „A dél-balatoni vasútvonal Magyarország egyik legforgalmasabb vasúti szakasza, amelynek felújítása már régóta váratott magára. A térségben élők és az ide látogató vendégek számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró fejlesztés révén a Balaton megközelítése Budapest irányából gyorsabbá és kényelmesebbé válik. A világszínvonalú kivitelezési technológia alkalmazásának köszönhetően, a 32 kilométeres szakasz rekonstrukciója már a nyári szezonra elkészülhet. Reményeim szerint a beruházás az utazóközönség komfortérzetének emelkedését és a turisztikai ágazat további erősödését fogja eredményezni.”

 

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője hozzátette: „A PM-1000 URM géplánc 2015. március 23-án indult második útjára. Az elkövetkező 35 napban összesen több mint 15 500 méteren fogja a meglévő vágányt átépíteni, ez naponta közel 450 méter előrehaladást jelent. Április elején érkezik a dél-balatoni fejlesztés helyszínére a Matisa P95 felépítmény cserélő géplánc, ami a több mint 1000 méter hosszú géplánc nyomában fogja cserélni a betonaljakat és síneket. A gépláncok éjjel-nappal haladnak majd, hogy a nyári menetrendváltással újraindulhasson a szakaszon a vasúti forgalom.”

 

A dél-balatoni vasúti korszerűsítés I. üteme a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. fejlesztésében a Déli-part 2013 Konzorcium 29,99 milliárd forintból végzi, 85% európai uniós és 15% hazai forrás felhasználásával.


Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

 

Budapest-Siófok, 2015. március 24.