ELKÉSZÜLT A BIZTONSÁGOS ÉS KORSZERŰ SZEKSZÁRDI KÖRFORGALOM

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a körforgalmi csomópont Szekszárd mellett a 6. sz. főút 2x2 sávos szakaszának végén, a 65. sz. főút keresztezésében épült meg. A körforgalom átadásán jelen volt Horváth István országgyűlési képviselő, Ács Rezső Szekszárd polgármestere és Kardos Gábor, a NIF Zrt. műszaki igazgatója. 

A csomópontban az elmúlt években több halálos kimenetelű és súlyos sérüléssel járó baleset volt. A fejlesztés eredményeképpen Tolna megye és az egész dél-dunántúli régió egyik legrosszabb baleseti statisztikával rendelkező korszerűtlen, balesetveszélyes csomópontja biztonságos körforgalommá vált.

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere elmondta: „Korábban csupán beszéltek róla, most viszont elkészült a körforgalom ebben a kiemelten veszélyes csomópontban, a szekszárdi és a térségben élő emberek nevében szeretném megköszönni, hogy megépülhetett. A körforgalom LED közvilágítása a városi rendszer része, jövőbeni terveink között szerepel, hogy kiépítsük Szekszárd és a csomópont között a közvilágítást, így még inkább javulhat a 6. sz. főút ezen szakaszának közlekedésbiztonsága. Ez irányú fejlesztések nem érnek véget, tervezzük, hogy a Szekszárd Palánki úti kereszteződésben szintén körforgalmat létesítünk, illetve a Tartsay és Szent-Györgyi Albert utcák kereszteződését közlekedési lámpák elhelyezésével tesszük biztonságosabbá.”

Horváth István, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: „Megkérdőjelezhetetlen, hogy a 6. és a 65. számú főút kereszteződésnél – Tolna megye egyik legneuralgikusabb csomópontjánál – szükséges volt-e körforgalmat létesíteni. Az elmúlt öt évben az említett közlekedési pontnál sajnálatos módon több halálos kimenetelű és súlyos sérüléssel járó baleset is történt. A térségben élőknek kiemelten fontos a közlekedésbiztonságuk is. Őszintén remélem, hogy az új körforgalom megépítésével nullára redukálódhat ezen a ponton a balesetek száma.”  

Kardos Gábor, a NIF Zrt. műszaki igazgatója hozzáfűzte: „A 34 méteres külső átmérőjű körforgalmi csomóponthoz LED technológiájú költséghatékony közvilágítás épült, továbbá a közelben kialakítottunk egy tengelysúlymérő helyet és két buszmegálló öbölt is. A korszerűsítés során a megmozgatott föld, a bontott anyag, a beépített újra felhasznált anyagok, a zúzottkő, a beton és az aszfalt mennyisége együttesen elérte a 25 ezer köbmétert. A biztonságos közlekedést segíti továbbá a több mint 504 m hosszan kiépített vezetőkorlát, valamint a több mint 520 db aszfaltburkolatba épített prizma.” 

A munkálatok 2014 április elején kezdődtek az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. kivitelezésében. A 85% uniós és 15% hazai forrás felhasználásával a körforgalom kivitelezése nettó 442.288.960 forint értékben valósult meg.

További információért kövesse a www.facebook.com/nifzrt oldalt.