ÚJ FORGALMI REND SZÉKESFEHÉRVÁRON A SZÉCHENYI ÚTI ALULJÁRÓNÁL

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló kivitelezések során kiemelten figyel a munkavégzési körülmények fokozott biztonságának megteremtésére. A székesfehérvári vasútállomás felújításához kapcsolódik a Széchenyi úti aluljáró korszerűsítése is. Az elmúlt hetekben a kihelyezett forgalom-, magassági és sebességkorlátozó táblákat azonban a tehergépjármű vezetők nem minden esetben tartották be. Ennek következtében több alkalommal is átszakították a felállított állványzatot, egy esetben személyi sérülést is okozva.

A NIF Zrt., a kivitelező SDD Konzorcium, valamint az önkormányzat hatékony és gyors összefogásának köszönhetően a holnapi naptól egy megváltozott forgalmi rend és további biztonsági intézkedések lépnek érvénybe.

A Széchenyi úti aluljáró mindkét bevezető szakaszán magasságkorlátozó kapukat helyeznek el az M7-es autópálya felöl közvetlen a körforgalom kijáratánál, a belváros felől pedig a forgalmi sávokat elválasztó zöld sziget végénél. A kapuk felállítása holnap, azaz 2014.09.18-án reggel fél kilenckor kezdődik és várhatóan egész nap fog tartani. A munkálatok ideje alatt félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani jelzőőrös és rendőrségi irányítás mellett. A kapukon belógó magasságkorlátozó láncok lesznek, amelyek jelzik a túlméretes jármű esetleges áthaladását. Az aluljáró és a magassági kapuk 24 órás felügyeletére a kivitelező SDD Konzorcium külön megállapodást köt egy biztonsági szolgálattal, így a helyszínen az őrök rögtön meg fogják állítani a tiltás ellenére esetlegesen áthaladó túlméretes járművet. Az aluljáró alatt az állványzat visszaépítése és a felújítási munkálatok csak azután folytatódnak, miután a biztonsági szolgálattal a megállapodás megtörténik és a szolgálatot megkezdik. 

Ugyancsak holnap lép életbe, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket, kivéve az autóbuszok és az építési forgalom, más útvonalra terelik, így azok az aluljáró építési ideje alatt kerülő úton közlekedhetnek. A terelőútvonal kijelölése és a terelőtáblák az önkormányzat javaslatára és jóváhagyásával készültek.

A közlekedőktől továbbra is kérjük a forgalmi rend szigorú betartását!