ÉPÍTÉSI MUNKÁK MIATT FORGALOMKORLÁTOZÁS LESZ A 8-AS FŐÚTON A HAJMÁSKÉRI CSOMÓPONT KÖZELÉBEN

A 8-as számú főút fejlesztése során Hajmáskér-Sóly között fizikai elválasztással 2x2 forgalmi sávot, valamint különszintű csomópontot alakít ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.   A munkálatok miatt 2014. március 9-én, vasárnap a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lezárja a főutat Hajmáskér és Öskü közelében.  

A csomópont építése 2013 május végén megkezdődött. A nyár folyamán elbontották a félpályán a régi aszfaltot és a burkolat alapjátJelenleg a bal pálya mellett folyik a támfalak építése, a hídhoz felvezető utak földmunkái befejeződnek, hamarosan megkezdődik a burkolatépítés.

A 43 m hosszú különszintű gyalogos- és közúti felüljáró építése során befejezték a hídfők helyéhez szükséges föld- és sziklamunkálatokat. A felüljáró hídfői is elkészültek, vasárnap egy 400 tonnás daru segítségével a 32 méteres előgyártott vasbeton hídgerendák beemelése teljes útzár mellett történik.

Hajmáskér és Öskü közötti (34+593 és 40+068 kilométerszelvények) szakaszt 2014. március 9-én, vasárnap 6 és 18 óra között nem vehetik igénybe a közlekedők. A forgalmat a lezárás ideje alatt Hajmáskér és Öskü irányába terelik, a közlekedőket előjelző táblák segítik majd.

A beruházás eredményeképpen 2014 őszétől a keresztező, kanyarodó forgalmak és a gyalogosok számára egyaránt biztonságossá válik a csomópont. A kereszteződés mindkét oldalán tengelysúlymérő állomás és buszforduló épül. Az autósok a szakaszon 110 km/h sebességgel közlekedhetnek majd.

További információért kövesse a www.facebook.com/nifzrt oldalt!

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.                                                                           Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kommunikációs iroda                                                                                                        Kommunikációs osztály