Kényelmes megközelítés, európai színvonalú parkolás az elővárosi vasúti közlekedés biztosításért

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában 2014 év végére 20 településen 1801 P+R, 790 kerékpártároló, 15 K+R megállóhely, 20 buszmegálló, 8 buszforduló, 8 busztároló épül. A kivitelezés 2014 tavaszán kezdődik. A településeken biztonságossá tesszük a kapcsolódó út- és járdaszakaszokat, térfigyelő rendszert alakítunk ki, és ahol szükséges közvilágítást telepítünk. 

Az ország lakosságának közel egyharmada él Budapesten és a fővárosa térségében. Budapest és vonzáskörzete között jelenleg naponta irányonként mintegy 610 000 fő közlekedik, közülük mintegy 210 000 fő közforgalmú közlekedési eszközt vesz igénybe. A tömegközlekedési eszközt és a személygépkocsit használók aránya a főváros és környéke közötti forgalomban 35% – 65 %, míg Budapesten belüli utazások esetében 58 %-42 %.

A beruházás segítségével nő a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala, a P+R parkolók, B+R kerékpártárolók, buszmegállók és buszfordulók létesítésével javul a vasúti megállóhelyek megközelíthetősége. Kulturált, őrzött parkolókat, kerékpártárolókat alakítunk ki, a végbement és a folyamatban lévő vasúti korszerűsítésék révén pedig rugalmasabbá válik a menetidő.

A fejlesztés második üteme 2014 nyarán további 7 településen folytatódik, 577 P+R, 270 B+R, valamint buszmegállók- és fordulók kiépítésével.

A kivitelezést az Új Széchenyi Terv keretében uniós források segítségével a Strabag Általános Építő Kft. végzi, nettó 1.879.188.281 forint értékben.

 

2013. december