2014 ŐSZÉRE BEFEJEZŐDIK A NYÍREGYHÁZI NYUGATI ELKERÜLŐ ÉPÍTÉSE

Az első ütemben 2,2 km hosszan megvalósuló beruházás az M3-as autópályát fogja összekötni a Kálmánházi úttal. Az útszakasz Nyíregyházát nyugatról fogja elkerülni új nyomvonalon, 2x1 sávon. Az alapkőletételi ünnepségen Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, Vinnai Győző kormánymegbízott és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője vettek részt.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában zajló kivitelezés munkálatai szeptemberben kezdődtek meg. A fejlesztés keretében az M3 autópályánál egy új csomópontot is kialakítunk. A NIF Zrt. kiemelten figyelembe veszi a környezetvédelmi szempontokat, a területen 30.000 db fát és cserjét fogunk ültetni. 

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: „Jelenleg 40-60 cm mélységben folyik a humuszolás, decemberben megkezdődik a töltésépítés és a felüljáró próbacölöpözése. Az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program keretében uniós forrás segítségével megépülő Nyíregyháza nyugati elkerülő I. szakaszát várhatóan 2014 őszén már használhatják a közlekedők.” 

Az elkerülő folytatásának, a kálmánházi út és a 36. sz főút közötti szakasznak a kiviteli tervei már készülnek. A kivitelezési közbeszerzés terveink szerint jövő év elején megjelenhet, eredményes közbeszerzés esetén a munkálatok 2014-ben tavaszán elkezdődhetnek. A beruházás javítja a térség elérhetőségét, valamint segíti az ipari terület bekapcsolódását az M3-as autópályára.

Dr. Kovács Ferenc hangsúlyozta, a beruházás a tervezettnél 10 évvel korábban jöhet létre, ami nagyban hozzájárul a város új iparfejlesztési területének bővítéséhez is. Emellett jelentősen csökkenti a jövőben Nyíregyháza átmenő teherforgalmát.

Az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program keretében uniós forrás segítségével megépülő Nyíregyháza nyugati elkerülő I. szakaszát várhatóan 2014 őszén már használhatják a közlekedők.

2013. november