FOLYTATÓDIK PERESZTEG-SOPRON-ORSZÁGHATÁR KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE

A közel 27 km hosszú, gyorsforgalmi út, különszintű csomópontokkal, fizikai elválasztással történő kivitelezése uniós költségvetési forrásból, az Új Széchenyi Terv keretein belül valósulhat meg. A projekt előkészítésének részleteiről ma kora délután Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője számolt be.

A projekt előkészítése a 2000-es évek elején kezdődött. A NIF Zrt. rendelkezik már korábbi tanulmánytervvel, engedélyezési- és kiviteli tervvel, valamint építési engedéllyel az egyes szakaszokra. Azonban hazánk 2004-es EU-s csatlakozása, illetve 2006-ban a NATURA2000 területek kijelölése kapcsán, olyan új uniós jogszabályi és környezetvédelmi problémák merültek fel, amely miatt kiegészítő tervezési feladatok szükségesek, illetve a meglévő terveket részlegesen módosítani kell. A korábbi nyomvonal jelentős része NATURA 2000 területeket érint, amely még a tervezés korábbi időszakában nem volt ismert. Az EU finanszírozás biztosítása, illetve a mai előírásoknak megfelelő környezetvédelmi engedély megszerzése érdekében NATURA2000 hatásbecslést, valamint új környezetvédelmi vizsgálati dokumentációt és új megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteni.

Az új megvalósíthatósági hatástanulmány és kiegészítő környezetvédelmi dokumentáció elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás sikeres volt, a szerződéskötés jelenleg folyamatban van. A közbeszerzésen nyertes tervező iroda, az M85 Konzorcium (UTIBER Közúti Beruházó Kft., UVATERV Zrt.). A nettó tervezői díj 138.700.000 forint. Szerződés szerint a tervező feladata: megvalósíthatósági tanulmány készítése a meglévő és alternatív nyomvonalakra a korábbi tervek felhasználásával, környezetvédelmi előzetes konzultációs dokumentáció elkészítése, beleértve a határon átnyúló hatások vizsgálatát is, környezeti hatásvizsgálat, valamint előzetes régészeti dokumentáció elkészítése, Natura2000 hatásbecslés, forgalmi vizsgálat, közúti biztonsági hatásvizsgálat, költség-haszon elemzés készítése.  

Firtl Mátyás, a Sopron és térségének országgyűlési képviselője elmondta: „Felülvizsgálva a helyzetet  az út minél hamarabb való megépítése érdekében megtesszük mindazt, amit az előző kormányzat elmulasztott. Minekünk fontos, hogy Sopron és környéke biztonságosan és gyorsan elérhető legyen, továbbá a határ átjárhatóságának korszerű úton való biztosítása tovább fokozza a régió elérhetőségét, az eddigi és ezutáni fejlesztések, (pl. egészség- és gyógyturizmus területén) hatékonyságát is az utak megléte biztosítja, az útfejlesztés a térségbeli önkormányzatok, vállalkozók és emberek érdekét egyaránt szolgálja a határ mindkét oldalán.”

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője hozzátette: „A megalapozó tanulmányok elkészítésének határideje 2015 I. negyedéve. Ezt követően kezdődhetnek meg az engedélyezési eljárások, valamint az építési engedélyek beszerzése. Forrás rendelkezésre állása esetén legkorábban 2017 év végén jelenhet meg a kiviteli közbeszerzés, az építés 2018 I. félévében megkezdődhet, a várható befejezés 2020 év vége.”