Biztonságosabban közlekedhetünk Békéscsaba és Szeged között

Továbbra is a tervek szerint haladnak a 47-es főút korszerűsítésének előkészítései munkálatai. A Békéscsaba és Szeged közötti szakaszt korszerű burkolattal látják el. Az

Továbbra is a tervek szerint haladnak a 47-es főút korszerűsítésének
előkészítései munkálatai. A Békéscsaba és Szeged közötti szakaszt
korszerű burkolattal látják el. Az előkészítés finanszírozásában főként
uniós forrásokat vesznek igénybe.

A jelenleg
előkészítés alatt álló munkálatok a 47. számú főút összesen mintegy 62
kilométeres szakaszának burkolatmegerősítését jelentik. Céljuk a
teherbírás növelése, a vízelvezetési gondok megszüntetése, a
töltéskorona és a burkolat szélességének előírások szerinti kiépítése,
szükség esetén ívkorrekciók, továbbá két új körforgalmú csomópont
kialakítása. A beruházásnál a kerékpárosokra is gondoltak, 53
kilométeren párhuzamos bicikliutat is kiépítenek a tervek szerint.

A Békéscsaba–Orosháza, az Orosháza–Hódmezővásárhely
és az Algyő–Szeged közötti útszakasz burkolatának 11,5 tonna
tengelyterhelésre való megerősítésével teljessé válhat a főút Szeged és
Békéscsaba közötti szakaszának felújítása, hiszen a Hódmezővásárhely és
Algyő közötti szakasz négy sávra történő bővítése már tavaly
befejeződött.

A fejlesztés része továbbá az orosházi vasút
feletti híd általános felújítása, a Kakasszéki-főcsatorna feletti közúti
kishíd felújítása és kerékpáros-kishíd építése, valamint
forgalomcsillapító szigetek létesítése Székkutas határában.
A
tervezett beruházás tartalmazza az Algyő és az M43 autópálya közötti
szakaszon a jelenleg is négysávos, de osztatlan pályás, csak dupla
záróvonallal elválasztott útpálya fizikai elkülönítését is.

„A 47-es út felújításával gyorsabbá, biztonságosabbá
válhat a közlekedés Békéscsaba és Szeged között. Az Alföld egyik
legfontosabb útvonalának korszerűsítése kedvezően hathat a térség
gazdaságára, s ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottságra – mondta
Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
kommunikációs vezetője.
A beruházások előkészítése továbbra is a
tervek szerint folyik. A jogerős építési engedélyeket már beszerezték,
rendelkezésre állnak az engedélyezési tervdokumentációk, elkészítették
az örökségvédelmi hatásvizsgálatokat. Folyamatban van a kiviteli tervek
elkészítése; a tervezést az UTIBER Közúti Beruházó Kft., a FŐMTERV–Roden
Konzorcium, valamint a Via-Futura Kft. végzi. Az előkészítési
munkálatok várhatóan 2011 végére zárulnak le.

A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív
Program (KÖZOP) keretén belül bruttó csaknem 2 milliárd forint áll
rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi.
Ha minden terv
szerint alakul, és az előkészítést követően a kivitelezés is rendben
megindulhat, a közlekedők 2013 végén vehetik birtokba az európai
színvonalon korszerűsített szakaszokat a 47. számú úton Békéscsaba és
Szeged között.