Biztonságosabb lesz a 6-os főút Pécs utáni szakasza

A tervek szerint halad a 6-os főút útpályájának korszerűsítése a Pécs utáni szakaszon. A felújítás előkészítési munkálatai három éven belül lezárulhatnak. Az előkészítést

A tervek szerint halad a 6-os főút útpályájának korszerűsítése a Pécs
utáni szakaszon. A felújítás előkészítési munkálatai három éven belül
lezárulhatnak. Az előkészítést döntően európai uniós támogatásból
finanszírozzák – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF)
Zrt.

A főút korszerűsítéséről szóló elképzeléseket
többször is módosították az M6 autópálya építésével, illetve forgalomba
helyezésével összefüggésben. A jelenlegi elképzelések szerint a 11,5
tonna tengelyterhelésű járművek számára is alkalmas, megerősített
burkolattal látják el gyakorlatilag a teljes szakaszt, a barcsi horvát
határátlépőig. Ezt kiegészítve a főutat Pécs nyugati városrészének
kivezető szakaszán a meglévő kétszer egy forgalmi sávról kétszer két
sávosra tervezik bővíteni. A burkolaterősítés az M60 gyorsforgalmi út
építésétől függően valósulhat meg.

Jelenleg a burkolatot Pécstől kezdődően a
megyehatárig erősítik meg a 202–246 kilométerszelvények között, kivéve a
203,1 és 206,4 kilométerszelvények közötti szakaszt, ahol
négynyomúsítást terveznek. A megyehatárt elérve a burkolaterősítés
Somogy megyében is folytatódik egészen a 258,6 kilométerszelvényig.

A burkolaterősítés mellett a 229,5 kilométertől
kezdődően a külterületi szakaszokon minimális szélesítést is terveznek a
szabványos kialakítás érdekében, továbbá a települések elején és végén
forgalomcsillapító szigetet építenek ki. Szigetvár belterületén
körforgalmú csomópontot létesülhet. A Szigetvár utáni szakaszon a
burkolatszélesítéssel párhuzamosan a hidakat is kiszélesítik. A
felújításban érintett szakasz egyes részein párhuzamos szervizutat és
kerékpárutat is terveznek építeni.

A tervezett beruházásokra vonatkozó
megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése folyamatban van, az
örökségvédelmi és környezetvédelmi hatásvizsgálatok többsége is
rendelkezésre áll. A szükséges jogerős építési és más hatósági
engedélyek egy része megérkezett, más részük beszerzése folyamatban,
illetve előkészületben van. Az engedélyezési tervdokumentáció és a
kiviteli tervek többsége ugyancsak elkészült.

„Pécs után továbbra is a 6. számú főút a legfontosabb
közlekedési csatorna a barcsi határátlépő felé, így a jelenlegi
forgalmi terhelés indokolttá teszi az országos főút e szakaszának
felújítását – mondta Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője.
„A felújítás után az itt élők és az átutazók számára is nagyobb
biztonságban autózhatnak a 6-os számú főúton”- tette hozzá a szakember.

Az érintett útszakasz forgalmi terhelése erősen
váltakozik: naponta átlagosan 8–30 ezer jármű közlekedik itt. A forgalom
15–25 százalékát teszik ki a nehézgépjárművek.
A tervezésben,
illetve a tervdokumentációk elkészítésében az UVATERV Zrt., a RODEN
Mérnöki Iroda Kft., az UTIBER-TURA-Terv Konzorcium és az UNITEF Zrt.,
ezenkívül a NEFRIT Kft. és PERIDON Kft. közös vállalkozása, továbbá a C
TERV – KÖRNYEZETFEJLESZTÉS – SPECIÁLTERV KONZORCIUM, valamint a FŐMTERV
Mérnöki Tervező Zrt vett részt. Az előkészítés várhatóan 2013 végére
zárul le.

A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív
Program (KÖZOP) keretén belül több mint bruttó 1 milliárd forint áll
rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) adja.