Római kori limesútra és avarkori településre bukkantak a régészek az M0-ás bővítése kapcsán

A Budapesti Történeti Múzeum 2010. májusától régészeti feltárást végez az M0 autópálya déli szektorához kapcsolódó Növény utcai csomópont (Budapest, XXII. kerület) építését megelőzően. A munkák során igen gazdag, eddig ismeretlen lelőhelyek kerültek napvilágra.

A Dunához közeli zónában egy késő avar (Kr.u. 7-8. századi) település földbe mélyített házaiból álló teleprészlet és a települést nyugatról határoló hatalmas árokrendszer maradványai váltak ismertté. A cölöpökön nyugvó nyeregtetővel fedett veremházakat az oldalukon kialakított lépcsőn lehetett megközelíteni. Fűtésüket az oldalfalba vájt, vagy kőlapokból épített kemencék biztosították, méghozzá úgy, hogy a tűzterükben lévő forró parázsra dunai görgeteg kavicsokat helyeztek. A két vasút közötti területen egy újkőkori falu maradványai is napvilágra kerültek. A hétezer éves településen nagyméretű, öt-öt oszlopsoron nyugvó, egykor tapasztott falú épületek álltak. A 7-8 méter szélességű építmények eredetileg a 20 méter hosszúságot is elérhették. A feltárható területen eddig összesen hat építmény alapjainak részletét találtuk meg. A házak között tüzelőgödrök, munkagödör oldalába vájt földkemencék, tároló gödrök és gazdag leletanyagot tartalmazó hulladékgödrök kerültek elő. A lelőhely az ún. vonaldíszes kerámia népének emlékeit őrizte meg, amely jellegzetes, bekarcolt vonalakkal díszített agyagedényeiről kapta nevét. Az M0 Növény utcai lehajtójának építéséhez kapcsolódó régészeti feltárás során római kori emlékek is előkerültek. Ezek közül kiemelkedő fontosságú, hogy a mai Nagytétényi út mellett, mintegy 40 méter hosszan előkerült a limesút egy szakasza. Ez a kövezett út kötötte össze a Római Birodalom határán sorakozó római katonai táborokat, őrtornyokat és településeket. 

Kapcsolódó multimédia

További információk:

Szilas Gábor régész
Budapesti Történeti Múzeum
+36/20-464-29-92