M43: közelednek az álláspontok – Az M43 kivitelezője szerződésben vállalta az alvállalkozói követelések megvásárlását

Többszöri egyeztetés eredményeként az M43 autópálya II. szakaszának kivitelezője, a Tisza M-43 Konzorciumot vezető SEDESA S. A. aláírta a szerződést 16 alvállalkozó követeléseinek megvásárlásáról.

Közelednek az álláspontok az M43 II. szakaszának kivitelezője, a Tisza M-43 konzorciumot vezető SEDESA S. A. és az alvállalkozók között hónapok óta tartó tárgyalássorozat eredményeként. Előbbi a tegnapi és a mai nap során szerződésben is megerősítette szándékát 16 alvállalkozó követeléseinek megvásárlásáról.

Mint ismeretes, a Szeviép Zrt, a Tisza M-43 Konzorcium egyik tagja a közelmúltban csődvédelmet kért. Az eljárás során kiderült, a Konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a hatályos szerződéses feltételek több pontját, vagyis a szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. A nem közvetlenül szerződött alvállalkozók egy része a fenti konzorciumi tag – és egyben a konzorciumvezető alvállalkozója – csődje okán nem jutott hozzá igazolt teljesítéseinek ellenértékéhez.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. minden rendelkezésére álló eszközzel, többszöri személyes egyeztetés során igyekezett a megoldást elősegíteni, ezért örül a tárgyalások előrelépésére vonatkozó híreknek, de fontosnak tartja kiemelni, hogy az ügy megnyugtató rendezése csak és kizárólag az alvállalkozók kifizetése esetén fog lezárulni.


Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.