Tájékoztatás a 33. sz. főút Hadházi – Nyíl utca körforgalmú csomópontról

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-re, mint beruházóra vonatkozó feladatok a projekt tekintetében a jogerős építési engedély megszerzése, majd a kiviteli tervek elkészítése.


A tervezőt nyílt közbeszerzési eljárás keretében választottuk ki. A Via Comp Kft.-vel kötött tervezési szerződésben foglaltak szerint a tervező az engedélyezési terveket elkészítette, és a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz 2009. március 10-én engedélyezés céljából benyújtotta.

Körforgalom tervezése esetén környezetvédelmi tervfejezetet kötelező készíteni, amely magában foglalja a tervezés időszakában elvégzett zajmérési számításokat is. Az itt megnevezett környezetvédelmi tervfejezetet nem szabad összekeverni a környezetvédelmi hatástanulmánnyal, mert itt hatástanulmányra nincs szükség.

A környezetvédelmi tervfejezetet 2009. április 24-én benyújtottuk a Környezetvédelmi Felügyelőséghez, amely szervezet, mint szakhatóság vesz részt az engedélyezési eljárásban és a környezetvédelmi tervfejezet nélkül szakhatósági hozzájárulását megadni nincs lehetősége.

Ezek a folyamatok részei egy útfejlesztési engedélyezési eljárásnak, amely nem elnyújtani szándékszik a megvalósulási időt, hanem ellenkezőleg, alaposan előkészíti a projektet. Az ilyen és ehhez hasonló munkarészek és helyszíni mérések alapján lehet a későbbiekben az aktív és passzív akusztikai védelmeket meghatározni és megépíteni, amely viszont a forgalomba helyezésnek lehet alapfeltétele.

Összegezve tehát a NIF Zrt.-nek, mint beruházónak a feladata a beruházás előkészítése. Az engedélyezés folyamata jogszabályban rögzített, ettől eltérni, ezt befolyásolni nem lehetséges. Kivitelezés lebonyolítására jelenleg nincs felhatalmazásunk. 

Fazakas Orsolya
kommunikációs vezető
06 20 922 2308