Az utóbbi idők legkomplexebb Miskolcot érintő infrastrukturális beruházása az Y-híd építése, amely közlekedési szempontból 2021 tavaszán a következő lényeges fázisához érkezik. Elbontják a Kisfaludy utcai szakaszt és átépítés miatt lezárják a Pfaff Ferenc utcai vasúti átjárót. Az építési munkák ebben az ütemben csak jelentős mértékű forgalomtereléssel végezhetők el.
A NIF Zrt. látványterveken mutatja be az ütemterveknek megfelelően haladó miskolci Y-híd építését.
A miskolci Y-híd építéséhez kapcsolódóan a NIF Zrt. megkötötte a GRANDER HOME Kft.-vel a korábban kisajátított Vörösmarty utcai ingatlanok bontási munkálataira vonatkozó szerződést.
A fejlesztés előrehaladása, a meglévő felüljáró bontási, valamint az új Y-híd cölöpalapozási munkálatai miatt 2020. szeptember 13-tól a forgalom jelentősebb ideiglenes terelésére és korlátozására kell számítaniuk a közlekedőknek Miskolcon.
2020. augusztus 3-tól szeptember 15-ig távhővezeték csere miatt a Miskolc, Szabó Lőrinc u. 43. sz. – Vörösmarty u. 78. sz. épületek közötti területen úttest és járda bontási munkálatok, parkoló lezárások, forgalomkorlátozások, valamint útlezárások várhatóak.
Látványos munkákkal folytatódik az Y-híd építése Miskolcon. A Vörösmarty utca kapacitásbővítését is magába foglaló beruházásnak köszönhetően, várhatóan 2022 végétől nagymértékben javul Miskolc egyik frekventált városrészének, Martinkertvárosnak az elérhetősége. A beruházásról Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője és Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője tartott sajtótájékoztatót.
A fejlesztés kiviteli tervei jelenleg készülnek, a téli útüzemet követően a NIF Zrt. beruházásában tavasszal már látványos munkavégzéssel folytatódik a Martinkertváros felé vezető Y-híd és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezése, de jelentősebb forgalmirend-változásra csak a jövő év elejétől számíthatnak a közlekedők.
A Miskolc tehermentesítő út I. és II. szakaszának fejlesztése a Vörösmarty utca kapacitásbővítését és az Y-híd megépítését foglalja magában. A beruházás alapkövét Dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Dr. Alakszai Zoltán, Miskolc MJV jegyzője, Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. sz. választókerület országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese tette le 2019. október 11-én.
2019. július 31-én lezárják az M30 autópálya Encs-Tornyosnémeti közötti szakasz építésénél a 3. sz. főút 229 és a 232-es km szelvények közötti szakaszát. A korlátozásra azért kerül sor, mert ezen a részen az autópálya a meglévő 3. sz. főút nyomvonalának felhasználásával épül meg. A forgalom Novajidrány település felé lesz elterelve. A lezárás feloldása 2020. év […]
Az M30 autópálya teljes hosszban elkészül, az országhatár és a Felvidék elérhetősége jelentősen javul a Miskolc–Tornyosnémeti szakasz kivitelezésének 2021 második felére tervezett befejezésével. A beruházás alapkövét Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. sz. választókerületének képviselője, Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. sz. választókerületének képviselője és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója tették le 2018. március 12-én.